Június 5 Kedd

Reggel 7:00. Emma úgyérzi nem akar felkelni. Szörnyű ami történt. Végre talált egy családot és egy fontos emebert az életében. Erre az a fontos személy meghal. Szörnyen dühös volt. Az egész világra.

-Emma!Öltözz!Nemsokára indulunk- szólt Mrs. Goverwill mostoha lányára
-Sietek!-motyogtam szinte még mindig fél álomban.Mért van az, hogyha valaki fontosat elvesztünk akkor nem lehet az ágyban maradni? De most komolyan! 7 évesen az embert nem lehet csak úgy ugráltatni. Főleg ha elvesztünk valaki fontosat.
Lassan ki kászálódtam az ágyból és elindultam a szekrény felé. Lassan végig simítottam a fán. Régen ez volt Amanda szekrénye is. Vajon Love tudja, hogy Amanda már nem él? Szegény ló. Ő nem tehet semmiről. Felvettem a szép fekete ruhám. A halyamat befontam és egy fekete szallaggal megkötöttem. Valójában nem érdekelt, hogy hogyan nézek ki. Elvesztettem szinte mindenkit aki fontos volt nekem. A családom, a nagyszüleim most meg a drága Ama.
-Emma!Gyere!
Megyek már!
-Na végre! Akkor indulás.-nem volt valami vidám hangja anyunak. De ezen nincs miért csodálkozni. Amikor még Amanda élt sokkal vidámabb volt. Én se volt valami jókedvben. Egész úton a temető felé, csak kibámultam a kocsi ablakán. Talán tévedek, de én úgy érzem Amanda nem távozott el teljesen...
-Ne aggódj Emma. Amanda jó helyen van-szólt hozzám anya és megfogta a kezem. Próbált erősnek mutatkozni, de én észre vettem a könnyeket a szemesarkában. Mostanában sokszor sírt. Ilyenkor magára zárta a fürdőszoban ajtaját. Tudtam, hogy sír. Néha hallgatóztam is. Apának is fájt ami történt. Őt is sokszor láttam amint a nappaliban Amanda képeit nézegeti. Olyankor mindig szipogott és törölgette a szemét.
Ó a kislány-hallottam Rose néni hangját-Ilyen fiatalon. És mi van a kis Emmával? Biztosan őt is nagyon megrázta a hír. Tudja már hogy elköltöztök?- Micsoda???Elköltözünk? Én erről egy szót sem hallottam. Mivel már nem érdekelt a beszélgetés elindultam a ligetben. Hallottam anya hangját amint azt kiabálja, hogy menjek vissza. De nem mentem. Csak futottam. Nem tudtam hová megyek. Csak rohantam. Át az úttesten. De ekkor valami éles fájdalom nyilalt a testemben. Elvágódtam. Amire emlékszem az a hangos kiabálás volt. És duda szó...

Június 6. Szerda

Tegnap amikor kirohantam az úttestre elütött egy autó. Ezt csak akkor tudtam meg amikor ma reggel fel ébrettem. Mindenütt csövek és a jobb karom el is tört. De történt valami amit soha nem felejtetek el...
-Amanda!!!!-ordítottam föl. Mindenki odarohant hozzám.
-Ó Emma!Hát fölébrettél-mondta anyu. Láttam rajta, hogy sírt. Tulajdonképpen már csak én maradtam neki amiután apa és Amanda elment.
-Jaj anyu! Úgy sajnálom! De láttam Amát!!!!
-Jaj kincsem. De fáradt lehetsz. Biztos csak álmodtál.
- De...de én... én láttam őt!!!!-össze voltam zavarodva.Biztosra veszem, hogy láttam. De senki nem hisz nekem. Ekkor bejött az orvos.
-Kérem. Most menjen ki. Nem szabad felzaklatni a beteget.
-Rendeben. Szia Emma!
-Nos-fordult hozzám az orvos- Hogy érzi magát? A jobb karja eltört, de csak ennyi történt. Hála égnek. Nagyon felőtlen így kirohanni az útra. Nos? Nem szólal meg? Hát rendben. Pihenje ki magát!-ezzel el is ment. Azt hitték, hogy azért nem szólalok meg mert sokkot kaptam és, hogy ez majd elmúlik. De nem. Egészen más okból nem szólaltam meg. És soha nem is fogok. Minek? Úgyse vesznek komolyan egy 7 éves kislányt. Talán a naplóm az egyetlen aki megért. Fura, mert amikor Amandával beszéltem (míg aludtam) mindent tudott amit a naplómba leírtam. De nem csak ez a dolog a furcsa, hanem hagyott egy kis levelet is nekem.

"Drága Emma!
 Sajnálom, hogy csak így itt hagytalak a Nagy Világban, de kérlek érts meg.
 Jó helyen vagyok. Talán egyszer még találkozhatunk. De ennek még nem  jött el az ideje. Kérlek mond meg Kylienak és Hopenak, hogy nagyon szeretem őket és hiányoznak. Mutasd meg ezt a levelet és akkor elhiszik neked. Ők majd segítenek és újbarátokra fogsz találni. Hallottam, hogy el fogtok költözni. Ezt neked meg kell akadályoznod! Hiszek benned. Hiodd el, hogy tiszta szívemből szeretlek és hiányzol. Szeretném ha ezentúl Te vigyáznál Lovera és folytatnád a tanítását. Te vagy az egyetlen akiben rajtam kívül megbizik. Egyenlőre nem írok sokat.
Vigyázz magadra,
Amanda

U.i.: nézd meg a fiókodatt!"

Hirtelen nem is tudtam, hogy mit csináljak. A korházban voltam. De elhatározoztam, hogy megnézem azt a fiókott és tovább tanítom Loveot. És egyszer majd megkeresem Amandát. De minél hamarabb meg kell akadályoznom, hogy elkölzöttünk.
-Szia Emma!Hogy érzed magad?
-Nem is tudom. Anya! Mondanom kell valamit!
-Mit kincsem?
-Azt akarom, hogy ne költözzünk el!
-De..de Emma. Ez nem ilyen egyszerű...
-Hát rendben-ezek voltak az utolsó szavaim az életben. Találkoznom kell Kyliékkal.

Június 7. Csütörtök

Elgondolkozdtam azon amit Amanda mondott. Segítek neki. És egy nap felkutatom őt. Bár ebben anya nem igazán akart segíteni. Kiderült ugyanis, hogy nincs elég pénzünk ezért kell elköltöznünk. Ma már haza jöhettem a kórházból. De már csak Szeptemberbe kell újra iskolába mennem. Ez egész jól jött hiszen akkor maradt 3 hónapom, hogy felkutassam Amandát és megfejtsem a relytéjt. Délután találkozni fogok Kylieval. Msnen írtam neki. Bár beszélni nem fogok de írni attól még igen. Ma reggel lementem a lovardába és gondoztam a lovakat. Egész furcsa dolog történt...
-Szia Emma!-nem köszöntem vissza. Nem mintha bunkó lennék, csak tartom magam a fogadalmamhoz.-Nahát!!!Ebbe a lányba meg mi ütött?
-Ne igassa fel magát Mrs. Low.-Jake a lovász tudta min megyek keresztül..-Nehéz neki ezek a napok. Meg kell értenie. Mostanában már alig beszél...
A beszélgetést többi részét már nem hallottam mivel bementem leápolni Lovet. Gyönyörű kanca volt. 3 éves. Szinte mindent tudott. Amanda rengeteget foglalkozott vele. Eszembe jutottak a boldog pillanatok és a verseny napja...
Könnyek szöktek a szemembe. De ekkor valami csodálatos dolog történt.
-Ne sírj Emma!Itt vagyok!-Amanda!Ez nem lehet!Amnada hangját hallottam! Lassan megfordultam, és tényleg ott volt. Meg böktem mintha nem hinném, hogy igazi lenne. Nevetet. Megölelt. Azt hiszem sírt is. Én bőgtem. Csak szorítottam. Nem akartam, hogy mégegyszer elmenjen.
-Drága, kicsi Emmám. Nem lehetek itt sokáig. Remélem megérted!-megfogta az arcom és finoman letörölte  könnyeim. Mélyen a szemebe nézett. Csak ekkor vettem észre, hogy szőke haja valamit eltakar...Megnéztem. Szárnyai voltak. Gyönyörű fehér szárnyai. És csodálatos fehér ruhája. Varázslatosan nézett ki. Anygal volt. -Látom észrevetted,hogy milyen változáson menetm keresztül:)-bólintottam. Ha akrnék is nem tudnék megszólalni.
-Emma!-Kyliék megérkeztek. És ekkor Amanda elltűnt.
-Láttam.
-Mégis kit?-szgény Kylie nem értette mi van. De nem szólaltam meg többször, csak átadtam a levelet. Hope hangosan felolvasta. Döbbenten néztek. Elhitték amit mondtam. Majd mindketten megöleltek.

Június 8. Péntek

A múltkor elfelejtettem megnézni a fiókot. Így ma reggel amint felébrettem rögtön rohantam a fiókhoz. Egy újjab levél és egy boríték volt benne. Gyorsan felnytottam a levelet és elolvastam.

"Drága Emma!
Köszönöm, hogy segítettél ezért cserébe én is segítek. Kérlek a borítékkot csak akkor nyisd ki ha elolvastad a levelet.
A tegnapi találkozásunkról csak Te és Hopék tudhatnak! Senkinek nem mondhatod el ezt a kis titkot. Elárulom hogy kaptál még valamit. De ezt meg kell találnod. Többet ebben nem segíthetek csak annyit, hogy ott leled ahol lelkedet elrejtetted.
Sok boldog stületésnapot kívánok neked! Ezért fogadd az ajándékom. De ezt is meg kell találnod! ;)
Szerettel,
Amanda

Ez valószínüleg egy relytvény. Na de ez most mind1. Felnyitom a borítékot. Nem találod ki mi volt benne!! 10.000.000. € . Sokkal több, mint amennyire anyával szükségünk van. Köszönöm Amanda! Lerohantam anyához. Ő éppen reggelit készített. odanyújtottam neki a borítékot.
-Emma szívem erre most nincs időm!-de én csak tartottam a borítékott. Egészen addig ameddig felnem nyitotta. A szemei elkerekedtek és megölelt. Igazság szerint én csak a számot ismertem fel.
-Óóó szívem! Ez csodálatos! De most menj a nappaliba kérlek.-berohantam a nappaliba. Ma van szülinapom. Erre eddig nem is gondoltam. Így hát berongyoltam a nappaliba ahol rengeteg ajándékot kaptam. Ruhákat és mindenféle játékot, DVD-ket és könyveket. De a legnagyobb ajándék nem ez volt. Hanem egy pici dobozka. Nem anyától, hanem az IGAZI családomtól. Egy kis ékszer dobozka aminek ha felnyitjuk a tetejét zenél. Benne volt az anyukám egyik legszebb medálja. Ezt viselte akkor... Felakasztottam a nyakamba. Egy kis szívalakú medál. Ki lehetett nyitni. Az egyik oldalon az apukám a másikon meg az anyukám volt.
-Köszönöm-suttogtam. De vajon hol lehet Amanda ajándéka? De nem volt időm gondolkozni mivel anyu belépett (Amanda anyukája) és ezt mondta.
-Boldog 8. születés napott kincsem!-mosolygott. Most előszőr mióta Amanda és apa elment. Én is mosolyogtam és megöleltem. És csak ekkor döbbentem rá, hogy hol és mi lehet Amanda ajándéka. GYorsan felrohantam felvettem a lovagló cuccomat és elrohantam a lovardába.
Asszem anyu nem igazán értette, hogy mi van. De elengedett.

                                         Folytatjuk